ESEMÉNYEK
FOTÓ
VIDEÓ
HOGYAN SEGÍTHETSZ? - HOW TO HELP
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
2012.évi Novemberi családitalálkozó- Family meeting
Családi Nap, egy önkéntes szemével

 

Családi Nap, egy önkéntes szemével

2012. november 24-én került megrendezésre A Magyar Rett Szindróma Alapítvány Családi napjára. Én többedmagammal önkéntesként vettem részt az eseményen. A gyerekek egy részét már ismertük korábbról, a nyári táborból, ezért nem volt nehéz dolgunk azzal, hogy megbarátkozzanak velünk a gyerekek.

Miután mindenki megérkezett, a szülők elvonultak, hogy beszélgethessenek. Mi, az önkéntesek ott maradtunk a lányokkal. Szerencsére senki nem unatkozott, hiszen a Budapesti Korai Fejlesztő Központ egyik dolgozója, Bori, és két zenésztársa gondoskodtak arról, hogy mindenki fergetegesen érezze magát. Koncertet adtak, minden kislány megfoghatta, megpengethette a hangszereket. Mindenkinek nagyon felkeltette az érdeklődését, aki önállóan is tudott mozogni az természetesen rögvest odament a gitáron játszó zenészhez, de természetesen mindenkihez odament a gitár, még ahhoz is, aki egyedül nem lett volna képes elérni azt. JEzen kis koncert közben nekünk önkénteseknek, persze amellett, hogy a gyerekekre figyeltünk, legfőbb feladatunk az volt, hogy egymáson átesve, egymásra rávakuzva a lehető legjobb fotókat és videofelvételeket készítsük el. Nos, az eredmény azt hiszem látható. :)

A zenés-táncos mulatság után (merthogy tánc is volt, bizony) miután már mindenki kellőképpen elfáradt és megéhezett következhetett az ebéd. Ebben a periódusban már sokkal inkább aktívan részt tudtunk venni.

Ebéd után a szülők még egy megbeszélésen vettek részt, majd délután kezdett oszlani a társaság.

Az önkéntes szemével, tehát egy olyan ember szemével, aki személyesen nem érintett a Rett szindrómában, úgy gondolom, hogy rendkívül fontosak lehetnek az ehhez hasonló találkozók, főleg a szülők számára. Ilyenkor találkozhatnak más hasonló sorsú családokkal, példát vehetnek egymásról, lelket önthetnek egymásba. Nekünk önkénteseknek pedig az a feladatunk egy-egy ilyen találkozó alkalmával, hogy biztosítsuk a szülőket, afelől, hogy abban a néhány órában, amíg ők együtt vannak, gyermekeik biztonságban vannak, és jól érzik magukat. Remélem, hogy sok ilyen találkozóra kerül még majd sor!

Rékasi Niki